A kokain vegyjele

2017.02.09

 

Rühellem a celeb-közéletet, de ebben a témában valamit azért el kell mondanom.

Schobert Norbi nem az a személy, akiről én bármit is szeretnék mondani: fogalmazzunk úgy, hogy kívül esik az érdeklődési körömön. 

De most sikerült megnevettetnie, mert a szennymédia még engem is elér: a kokain vegyjeles kijelentése überdurva volt.

Az a helyzet, hogy én sem vagyok vegyész, mint ahogy a legtöbben nem vagyunk azok. Ezt a vegyjeles baromságot bárki leírhatta volna ugyanilyen hülyén. Nem is ezzel van a baj.

Hanem azzal, hogy a sötétség olyan komoly, hogy a nemzet Norbija azt hitte, ha két képletben van N, O, H és C betű meg számok, akkor azok már hasonlítanak.  Pedig elég sok szerves vegyületben van nitrogén, oxigén, hidrogén és szén, ezt még én is tudom, pedig kurvára hülye vagyok a kémiához.

Amikor egy totál dilettáns okoskodni akar, akkor kurvára be tud égni. 

Ami viszont rohadt ijesztő, hogy mindenki kiröhögte, de senki sem figyelt oda arra, amit igazából mondani akart. (Ami tipikusan a buta emberek ismérve.)

A cukorfüggőség ugyanis totálisan igaz. 

Nem azért, mert a képletben ugyanazok a betűk vannak, még a hatásmechanizmus sem ugyanaz, de elárulom, nem kell semmiféle tanulmányokat olvasgatni, hogy ezt bebizonyítsd.

Csak próbálj meg egy hétig nem enni semmi édeset. Esetleg képzeld el ezt egy átlagemberrel, akinek a konyhájában alap élelmiszer a cukor. (Elárulom azt is, hogy én régóta nem nézek ki jól, nem diétázom, nem tudok rendesen odafigyelni, de cukor, az nálam nem létező dolog. Nincs.)

És igen, ha a cukorfüggőséget hipotetikusan a kokainfüggődéghez hasonlítod, gondolkodj el ezen: a kokós bírja ki nehezebben a hétvégi buliig, vagy az átlagember bírja ki nehezebben cukor nélkül? 

Arról nem beszélve, hogy a kokainozás egyelőre még nem népegészségügyi probléma, igaz, ebben benne van az, hogy illegális, meg az is, hogy az átlagember nem tudná megfizetni. A cukorbetegség és annak előzményei viszont azok.

Persze hogy ennek felfedésében pont Schobert Norbi hiteles-e, arra megadja a választ ez a történet.

Csakhogy: senki másnak nem jutott eszébe ezt felhozni. A lényegre meg annyira nem figyel senki, mintha kötelező lenne nem felfogni.