Az emberek néha megtalálják egymást

2016.10.08

A múltkori Honda Prelude sztoriból kihagytam egy lényeges történetszálat.

Amikor autót veszel, nem mindegy, hogy ki az eladó.  Ha például tróger szemétládának tűnik elsőre, ne lepődj meg, ha egy tróger autóját fogod találni, annak megfelelő állapotban. 

Elég szomorú, hogy léteznek ilyen típusú eladók (és kereskedők!) és működni tudnak, mert az emberek megveszik azokat a hányadék autókat, amikkel ezek kereskednek.

Ott kezdődik, hogy ha a gyökér nem tud megírni egy hirdetési szöveget normálisan, ha lefotózni nem tudta normálisan (vagy direkt fotózta szarul), ha a fotókon jól láthatóan retkes az autó, akkor ezzel az igényszinttel végezte a szervizelést is és ilyen állapotban is van. (Azt külön nem is ragozom, alaptézis: cigánytól nem veszünk semmit, főleg autót. És nem adunk el neki.)

Ha vagy olyan ökör, hogy ezek után még elmész megnézni, majd egy lepukkadt, lepratelep ház lesz a megadott cím, a legjobb, ha be se mész, mert az autót az istállóban fogod megtalálni a gané alatt.

Van hasonló konkrét sztorim: egy régi barátom Jaguar-t akart venni, mert megtetszett neki az enyém, mivel akkoriban 1993-as XJ 40-esem volt. Ő egy régebbi XJ 12-őt nézett ki,  nyolcvanas évek eleji Series III-ast. Ugyan a hirdetésre nem emlékszem, de Bivalybasznádra kellett lemenni az autóért.

Amikor nagyon faluba kell menni, megfordul az ember fejében, hogy az istállóban fog állni az autó tetőig sárosan, mert a paraszt esetleg a szántásba járt vele. És amikor odaértünk, szomorúan konstatáltuk, hogy az istálló előtt áll az autó tetőig sárosan, mert a paraszt tényleg a szántásba járt vele.

A kerékívekbe belekötve a focilabda méretű sárgalacsinok. A fényezés nemhogy matt, hanem szét volt repedezve, ahogy alulról csíkokban nyomta szét a gittet a rozsda. Belül szintén sárgömbök, amik nyilván a gumicsizmáról estek le. Mindez egy 5.3 literes, V12-es automata Jaguarban. Poénból beindítottuk: sosem felejtem el azt a gyilkos kék füstöt, amivel mintha a motor lelke távozott volna a Valhallába. 

 Mondjuk ez extrém eset, mert ilyen állapotú autót azóta se láttam. De azért tudni kell, hogy a használtautó vásárlás olyan játék, ami nagyon el tudja venni a kedvedet, annyi roncs fog szembe jönni.A képen jól néz ki - ha nem vagy rutinos - élőben meg lehányod.

A fordított eset az, amikor jó a hirdetés, jók a képek, szép az autó és amikor elmész megnézni, egy tiszta, rendezett házat látsz.

Ez volt az ezüst, '84-es Honda Prelude-nél is. A tulaj nem volt otthon, csak a felesége, aki egy készséges, jó fej nő volt és totálisan képben volt az autóról. Mondta, hogy próbáljam ki, bele fogok szeretni. Ebből pontosan tudtam, hogy tudja, miről beszél.  

Amikor visszamentünk megvenni, megjött a férj is, ő volt a tulaj, a főnök, ahogy tetszik. Igazából kereskedők voltak, de a nagyon ritka fajtából: őket érdekelték az autók, lelkesek voltak és szép autókkal foglalkoztak. Volt ott egy 105-s Skoda is gyári állapotban. 

Az adás-vétel procedúrája hamar dumapartiba csapott át. Levittek a ház pincéjébe is, ahol megmutatták a férj kismotorgyűjteményét. Innen hamarosan a kerti grillezés rejtelmei felé kanyarodtunk, míg végül nagy nehezn búcsút vettünk. Jó helyről vettük az autót és az eladó tudja, hogy jó helyre került. 

A mai világban már furcsa ez. Még nekem is, mert már annyi büdös gyökérrel találkoztam, hogy csodálkozok, ha értelmes emberekbe botlok.

És attól tartok, felnő lassan az a generáció, aki ezzel az élménnyel már egyáltalán nem fog találkozni.