Döbbenetes ez a sok sötét gyökér

2016.11.15

 

Nem árt tudni rólam, hogy utálom a szar embereket, és ezeknek minden fajtáját. Nem tudok toleráns lenni velük és nem is akarok az lenni. Ebbe pedig beleértendő az összes kis kommentelő geci, akinek jár a pofája, rohadtul nagy véleménye van, miközben fogalma sincs, miről pofázik.

A Petra'z - ügy fenomenális: az éttermet alapító csaj közellenség lett Magyarországon. Ehhez csak gratulálni lehet, igazi hülye barom. És a legdurvább, hogy mi meg se lepődtünk, hogy az ügy idáig vezetett, bár hogy miatta meghalt valaki, ez kibaszottul sokkoló. A mai napig nem tudom hova tenni. Felfoghatatlan.

Egy picsa, akinek minden adott volt, minden összejött, ezt bírta kihozni az életéből, hogy meghalt miatta valaki. Mindössze egy év alatt. 

Volt egy jó ötlete, nyitott egy éttermet ami nagyon jól ment, eladta az ötletet, partnereket talált, mindenki elhitte, hogy ő az üzletasszony és a nagymenősködés mellett mindezzel ennyire tudott élni. El kellett kezdeni ezerrel kokózni. Szánalom. 

De hogy nekünk és az éttermeket üzemeltető cégeknek a bácsi halálához mi a fasz közünk van, ezt még a faszbúkon fost öklendező kis gyökerek se bírják megmondani. A véleményüket persze leszarom, mint ahogy mindent leszarok, ami  a faszbúkon folyik, de az igazat azért leírom pont azért, hogy érezze az összes kis féreg, hogy mennyire buta.

Megy most az anyázás a drogos milliomos picsáról, akinek étteremhálózata van és drogosan megölt egy embert.

Csakhogy ez nem igaz. A sztori nem ez, a sajtó és az agyhalottak által terjeszett verzió sima tupírozott hazugság.

Annak a bizonyos "Petrának" ugyanis nincs étteremhálózata a valóságban. Tényleg elhiszi ez a sok segg, hogy egy 25 éves picsának saját étteremhálózata van? Elképesztő, mennyire hülyék az emberek.

A valóság az, hogy egyetlen étterme volt, a Béke úti Petra'z, az is mindenféle kölcsönből meg a "nagypapa" pénzéből. Kurvára nem volt ő milliárdos üzletasszony.

A többi étterem nem az övé. (Bár szinte biztos vagyok, hogy előadta magát ezügyben, hiszen szerette játszani az eszét a a hitelre vett Audijával, amit azóta már elvittek az egyéb hitelezők, ezért volt kölcsön kocsija.)

Mindössze az ötletet és a rendszert adta el. Igen, kitalált egy éttermet, kitalálta  a kajákat, a beszerzési forrásokat, a módszert és ezt a rendszert eladta másoknak. Az, hogy milyen formában történt mindez, hogy néz ki papíron, tök mindegy.

Még egyszer leírom a fogyatékosoknak: a többi Petra'z nem az övé. Kurvára nem lett volna pénze saját éttermekre. Nem látom át, hogy bármelyik Petra'z-nak mi a fasz köze van ahhoz, hogy ez a nő magánéletében mit csinált.

Olyan ez, mintha egy cég vezetője vagy egyik alkalmazottja drogozna és halálos közúti balesetet okozna. Mi a fasz köze van ehhez a cég többi alkalmazottjának vagy a cégnek? Kérdezhetém hipotetikusan: a sok vinnyogó kis buzi abbahagyta a rohadvány rtlklub nézését a Stohl Buci ügy miatt? 

Értem én az egészséges étterem - drogozás relációt, egyet is értenék vele, ha igaz lenne.

Csakhogy a drogozásnak itt annyi köze sincs az éttermekhez, mint a kedvenc ratyi popsztárod drogozásának a zenéhez, aminél nem problémázol, hogy drogosan prüntyögtette a PC-t. Az éttermeket ugyanis tisztességes emberek működtetik, akik nem drogoznak és nem okoztak halálos közúti balesetet. 

Arról van itt szó, hogy vállalkozók beletették a pénzüket egy ötletbe. Dolgoznak, működtetnek éttermeket, emberek dolgoznak náluk. És egy halom büdös gyökér szerint az rendben van, hogy egy drogos hülye picsa miatt menjenek tönkre és emberek veszítsék el a munkájukat. Csak azért, mert, mert ezt a rendszert vették meg és olyan burgert gyártanak, mint az eredeti étterem.

Van azonban itt olyan csavar, amit a sok segg nem is tud.

Az eredeti Petra'z hónapok óta bezárt, mert nem fizetett bérleti díjat meg semmit - gondolom elment a lé kokóra. Ergo az alapítónak már nincs is étterme. Ez pontosan a drogozás miatt van.

Én amikor az elmúlt hónapokban 1-2-szer láttam a "Petrát", rohadtul nem volt magánál és úgy nézett ki, hogy simán becastingolták volna a Walkind Dead-be.

Mindenki látta hogyan él és mindenki elfordult tőle. (Hozzáteszem, most sem sajnálja senki, mindenki csak a bácsit sajnálja.) Lehettek volna új partnerek, új éttermek - de a befektetők leültek vele tárgyalni, látták milyen állapotban van és szóba sem álltak vele többet. 

A testépítő világban kurva sok gázos ügy van, ami ellen én gyakran emelem fel a szavam. De ezt a szintet már mindenki megveti, a full drogosokat senki sem veszi komolyan és elhatárolódnak tőle. A "Petra" jó ideje megvetés tárgya volt a "közösségben."

Én magam már akkor hanyagoltam, amikor a díszcigánnyal spanoskodott: közös fotó a Béke úti étteremben, az aztán kurvára kellett. Onnantól nem veszem komolyan. Pedig hol volt akkor még a drogozás? Tudomásom szerint kb. egy éve kezdődött: egy év alatt süllyedt a pokolig. 

(Itt megemlíteném, hogy egy halom faszparaszt szerint legalizálni kéne a drogokat! Igaz, ők a könnyű drogot akarják, mert nyilván mind füves, csak azt nem érti a sok sötét állat, hogy már a drogozás elve is gáz.)

A drogozás jelei óta senki más sem veszi komolyan. Annyira, hogy tudomásom szerint a "partnerek" már hónapok óta azon gondolkodnak, hogy nevet és arculatot váltanak. Tudomásom szerint többen teljesen leépítették, de ezeket csak hallottam, ugyanis fogalmam sincs, kik a tulajdonosok és egyáltalán hány étterem van pontosan. Én összesen kettőben jártam. 

Egyetlen, vidéki partnert ismerek, akiknek semmi köze semmihez, ők nyitás óta szinte nem is látták az "étteremhálózat tulajdonost", fogalmuk sincs semmiről.

A sok barom meg beszopta a sajtó hazugságait. Ennyi eszük nincs, hogy a sajtónak SEMMIT nem kell elhinni, főleg nem azt, hogy egy 25 éves egyetemista picsának étteremhálózata lett a semmiből egy év alatt. A tetves sajtó azt fogja írni, ami jobban hangzik, ami nagyobb szenzáció. Az "újságíró" nevű féreg ezért kapja a pénzét.

Senki nem kért meg, hogy megvédjem a Petra'z éttermeket. A totál elszállt, mellesleg tipikus Audis/BMW-s ki-ha-nem én módra közlekedő "Petrát" kurvára nem is fogom. Rühellem a drogosokat, pont ezért, mert mások életét is tönkreteszik.

Csakhogy van olyan, hogy becsület, meg olyan, hogy igazság.

Nem látom át, hogy egy drogos hülye picsa miatt miért szívjanak olyanok, akik semmi rosszat nem tettek. Persze a fogyatékosok szerint ebből a pénzből drogozott, de ha a Magyar Nemzeti Kifligyár egy alkalmazottja drogozik, akkor dögöljön meg mindenki a gyárban, dögöljön meg az összes boltos, akkor drogból van a kifli és nem eszik többet kiflit a faszbúkon tomboló sok idióta barom?

De a legjobb most jön: még én vagyok a geci!

Írogatják a kis fasznyalók a faszbúkra, hogy nem olvassák többet a BodyBuildert. Azért, mert kiálltam olyan emberek mellett, akik nem tehetnek semmiről, meg mellesleg kiálltam magam mellett, ugyanis szerepelt a műsoromban az étterem.

Azt hiszem eléggé nyilvánvaló, hogy én, mint drogellenes aktivista kurvára nem támogatok semmit, aminek a drogozáshoz köze van, sőt, rohadtul megvetem a drogosokat. De ez se esik le az agyhalottaknak.

Meg az se, hogy ha már ez az idióta megölt egy embert, akkor ezen seggek segítségével még többet tud ártani. Az a lényeg, hogy mindenképpen segítsünk abban a faszbúk-köpködéssel, hogy a drogos ne csak magát tegye tönkre, hanem másokat is! Így legalább a bácsi halálán élősködő féreg sajtónak is adunk témát, elvégre jól is kell járnia valakinek egy halálos baleset miatt! 

A legszebb, hogy úgy hallom, engem oktatnának ki elvekből.

Engem, akinek az élete arról szól, hogy elvek miatt folyamatosan szarjankókkal küzdök. Engem, aki az elveim miatt elég komoly pénzekről mondok le. Engem, aki az elveim miatt egy lakás árát buktam el, mert nem voltam hajlandó faszbúkon reklámozni és trendi buzitermet csinálni a pénzért. Engem, aki elvek miatt mindenkivel összevesztem már ebből a nyomorult szakmából. Engem, aki egyedüliként küldte el a "Petrát" a büdös picsába a győzikés közös fotójáért, amiért persze hebegve hazudozott a hülye marketingeséről. (Nem tudom a marketinges most ehhez az ügyhöz mit szó, a hírnév maximálisan meglett, az biztos!)

A legnagyobb vicc az egészben, hogy azok a férgek hörögnek, akik pont leszarják az áldozatot, csak irigy tetvek és annak örülnek, hogy valaki nagyot esett. Ez legyen a legnagyobb örömötök az életben férgek, hogy egy drogos hülye picsa a börtönben fog megrohadni és ezért egy embernek meg kellett halnia!

Nem árt tudni a sok is patkánynak: a sors dolgozik. Mindenki azt kapja amit érdemel! Ez rájuk is vonatkozik.

Aki meg ennyire segg, hogy rajtam kér számon elveket, az ne is olvasson. Az konkrétan húzzon a picsába és olvasgassa a többi agyhalott buzit a faszbúkon.