Vendégposzt: Hogyan nehezíti meg az internet és a facebook az ismerkedést?

2017.07.13

Bodó Imi írása az ismerkedési anomáliákról és az internet befolyásáról. Amivel bizony mélyen egyetértek.

 

Sok helyről hallani mostanában, hogy nagyon nehéz ismerkedni. Baj van a csajokkal, baj van a pasikkal, alkalmatlanok a kapcsolatra, nem lehet őket komolyan venni, vagy ők nem vesznek komolyan minket, mindenki megbízhatatlan. Sajnos az elmúlt hetekben, egy jó barátom szenvedését voltam kénytelen figyelemmel kísérni onnantól, hogy megismerkedett egy lánnyal, odáig, hogy 1,5 hónap múlva minden ígéretes jel ellenére hirtelen szakítottak. Sokat beszélgettem azóta a cimbimmel, és ahogy ilyenkor az lenni szokott, próbáltuk megfejteni az élet nagy rejtélyeit, mégpedig, hogy mi a fasz baja van a mai társadalomnak?

Miért nem lehet normális párkapcsolatot kialakítani manapság? Az emberek változtak meg? Tényleg mindenki elhülyült, érzelmileg kimerült, önzőbb lett, elkoptak a szociális képességeik?

Egy fenét!

Az internet, a facebook, és a minket körülvevő online és offline zaj (média, reklámok) mértéke az, ami a legtöbb esetben okolható. És persze mi magunk, hogy hagyjuk magunkat befolyásolni. Hiszen mi alapvetően nem változtunk!

Ugyanazok vagyunk, mint a 20-30-40 évvel ezelőtti generáció. Hasonló dolgok tesznek minket boldoggá, szomorúvá, lelkessé, ebben nem nagyon lettünk mások, maximum a körítés változott, illetve mást akarnak velünk elhitetni a médián keresztül, hogy jobb fogyasztókká váljunk.

De valójában a szeretet, a törődés, a tanulás, a kihívás, a siker, a büszkeség, a tanítás, a nevelés, tudásunk átadása, mások sikere az, ami boldoggá tesz minket. A többi csak sallang.

És ebből az első kettő a legfontosabb. Azok nélkül nincs igazi boldogság!

A büszkeség is fontos ugyan, de a legtöbbször azt értik félre, és aránytalanul fontossá válik egyeseknek, hogy büszkék legyenek magukra, az elért eredményeikre - illetve sajnos a megvásárolt dolgaikra.

Ez az alapja a fogyasztói társadalomnak. Az tesz igazán boldoggá, ha mindenből a legújabbat, legjobbat, legszebbet birtoklod. Ezek nélkül nem lehetsz igazán menő, ebből következően boldog sem, sőt nem is számítasz... És ez az amit kivetítünk a kapcsolatainkra is.

Az egy külön történet, hogy nem csak a párkapcsolatokra vonatkozik ez. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora biznisz divatos kutyafajtákat tartani, és ezzel a hóbortunkkal eltartani több százféle kutyatenyészetet, miközben százával senyvednek a megunt, vagy kidobott, illetve rossz helyre született állatok az utcákon, menhelyeken. De mi inkább mégis pénzért veszünk olyat, ami a kis ízlésünknek megfelel. A baráti kapcsolataink sem sokkal jobbak.

Sokszor érdekek fűznek össze embereket, barátságnak álcázva a dolgot, ahol jobb esetben csak simán nem ismerik egymást eléggé a felek, rossz esetben még gyűlölhetik is egymást... Ami pedig döbbenetes, hogy még a barátságok esetén is megfigyelhető a divat és a menőzés. Amikor nem a másik személye, humora, általa képviselt értékei azok, amik miatt kialakul a kapcsolat, hanem mert mondjuk az illető sikeres valamiben, jó vele megjelenni, jó vele egy társaságba tartozni, még úgy is, hogy soha a büdös életben ettől anyagi hasznot nem lehet remélni.

Ezek után már evidens, hogy sokan észre sem veszik, hogy árucikként tekintenek a kapcsolataikra, legyen szó házi-kedvencről, barátokról, miért lenne ez másképp a párkapcsolatokkal?

Főleg ahogy manapság elindulnak. Hol máshol, mint az interneten? Még ha hagyományos módon is indulna a megismerkedés (pl. összefutnak a könyvtárban... hahaha), akkor is a weben folytatódik a dolog, levelek, üzenetek formájában.

És itt meg is hal a legtöbb esetben a folyamat. Ugyanis a web, a közösségi oldalak, hasonlóak egy rendezett kirakathoz.  Nem az illető valós életét mutatják be, csak annak egy általa idealizált változatát, ami persze vonzóbbá, kelendőbbé teszi, még akkor is, ha nem teljesen az van mögötte, amit mutatni akar. A valóság úgy is csak később derül ki, de a legtöbben már odáig el sem jutnak, hogy azzal a nehézséggel meg kelljen küzdeniük.

Ezt mindjárt kifejtem bővebben.

Tételezzük fel, hogy van két ember, jobb esetben ellentétes neműek, akik normális párkapcsolatot keresnek. Ők valahogy egymásra találnak. Összefutnak az utcán, vagy van egy közös ismerősük a facebookon, végül is tök mindegy, mert az első gondolatok megosztása úgy is a digitális térben történik majd. 

Ez az egyik probléma! Mielőtt lezsíroznánk egy személyes randit, biztos, hogy levelezgetésbe kezdünk, mert azt gondoljuk, hogy úgy könnyebb feltérképezni a másikat, és ha esetleg nem szimpatikus, akkor az élő találkozásig már el sem kell jutnunk. Azzal már nem számolunk ilyenkor, hogy pár sor üzenetből kurvára nem fogjuk megismerni a másikat, sem pozitív, sem pedig negatív értelemben.

Ha valaki nagy dumás, jó a humora, az közel sem biztos, hogy szépen ki tudja magát fejezni írásban, és persze ez fordítva is igaz lehet: ügyesen ír, de amikor élőben meg kell szólalni, akkor jönnek a döcögős mondatok, kínos csendek...

Azt is figyelembe kell venni, hogy az ismerkedés első fázisánál mindenki a legjobbat akarja mutatni magából, az esetleges hibákat palástolni, az erényeket kidomborítani, nincs is ezzel gond, ez teljesen normális. Csak míg élőben ott vannak a non-verbális kommunikációs eszközök: a mimika, a testtartás, de még a megjelenés, az ápoltság, az illat is sokat elárul a randizó félről, úgy írogatás közben nincs semmi.

Az van, amit a másik leír magáról. Meg egy-két buta hangulatjel, tehát az egész olyan lélektelen és rideg. Mégis mindenki ezt részesíti eleinte előnyben! Hogy miért?

Valószínűleg azért, mert több vasat tart a tűzben. Biztosra megy, hiszen ahogy a megvásárolandó árucikkeknél is fontos, hogy a legjobbat vedd meg, itt is a tutira kell menned! Válogatni kell, mint a boltok polcain, vagy a webáruház oldalain. Le kell csekkolni többször a másikat, össze kell hasonlítgatni a többi jelentkezővel, hogy aztán a végén kiválasszuk a szerintünk legmegfelelőbbet.

Persze akárcsak a vásárlás esetén, itt is áldozatul eshetünk a marketingnek, csak itt nem reklám-szakemberek próbálják vonzóbbá tenni számunkra az árut, hanem az emberek saját maguk. Kicsit lódítanak is ha kell, vagy ebben-abban nem mondanak teljesen igazat, 1-2 részletet elhallgatnak, míg 1-2-őt felnagyítanak. Így az összkép nem a valóságot fogja tükrözni, hanem annak mesterségesen feljavított változatát.

De ez még csak az egyik probléma.

Ugye a nagy válogatás közepette, míg vásárlás esetén az áru nem választ ki minket, az ismerkedésnél a másiknak mi ugyanúgy csak egy lehetőség vagyunk a ki tudja hány éppen felmerülő lehetőség közül. Amíg mi válogatunk, minket ugyanúgy válogatnak. Ezért nem tud zökkenőmentesen beindulni egy kapcsolat, mert arra nagyon kicsi az esély, hogy a rövidke kis üzenetek alapján, majd pont mi is azoknak leszünk a legszimpatikusabbak, akik számunkra is a legjobb választásnak tűnnek.

Nekünk kell valaki, neki meg más kell, az más meg megint más kiválasztottja, és így tovább.... Ilyenkor jön a mellőzés, a megválaszolatlan levelek, a kifogások, hogy miért nincs reakció. Magunkban keressük a hibát, meg persze szidjuk a másikat, hogy nem korrekt, holott ő csak ugyanazt csinálta amit mi, mert amíg ő fontos volt nekünk, kezdett sokat jelenteni, addig mi is sokat jelentettünk valaki másnak, akit meg mi hanyagoltunk, és ebből következően arra is nagy esély van, hogy akit mi kiválasztottunk, az is hanyagolva van valaki által... Lehet bonyolultnak hangzik, de a lényeg egyértelmű.

Az internet és a közösségi oldalak által egyszerűen túl nagy választék tárul elénk, ráadásul mindenkinek a feltuningolt, idealizált változata, így nem adunk esélyt olyannak, akinek nem volt elég jó a marketingje, pedig lehet, hogy a való életben tökéletesen megértenénk egymást, és lecsupaszított cukormáz nélkül is nagyon tetszenénk egymásnak!

De ezzel már nem nagyon lehet mit kezdeni, mert az internet olyan szinten behálózta az életünket, hogy észre sem vettük, hogy még az emberi kapcsolatainkat is ennyire befolyásolja.

A megismerkedéstől alig tudunk eljutni egy tényleges találkáig, vagy netán több élő randiig, mert közben ott sorakoznak a jobbnál jobb lehetőségek, és mi görcsösen a legideálisabbat akarjuk kiválasztani egy hamis kép által, de ha valami szerencse folytán, mégis eljutunk oda, hogy a dolog beindult, az első bonyodalomnál ki akarunk majd hátrálni, és újra felütni a netet, mint egyfajta termék-katalógust, és elkezdjük lapozgatni, hogy kire is cseréljük le a nem túl régi, nem is agyonhasznált, de mégis megunt párunkat.

Ez így összességében elég szomorúan hangzik, és lehet, hogy nem vonatkozik mindenkire, de meglátásom szerint elég jellemző, és sok bonyodalmat okoz. Tenni ellene nem sok mindent lehet, mert alapvető emberi vonásokat kellene elnyomnunk magunkban, ráadásul ez a net, facebook, insta már hozzátartozik a mindennapjainkhoz.

De ha már így alakult, akkor legalább ismerjük fel ennek a csapdáit, legyünk vele tisztában, hogy ez velünk is előfordulhat, és ha kapcsolatba kerülünk valakivel, ragaszkodjunk a személyes kontaktushoz, mert szerencsére jelenleg semmi sem múlhatja felül a személyes kommunikációt!

Ez az, ami a legtöbb információt tartalmazza, a legértékesebb, és hosszútávon az egyetlen tényleges csatornája annak, hogy valakit igazán megismerjünk. Ne gondoljuk azt, hogy értékesebb az interneten keresztül több emberrel tartani a kapcsolatot, mint a valóságban eggyel találkozni.

Bízzunk kicsit a régi jól-bevált módszerekben, ne sajnáljuk az időt egy személyes találkozóra. Csináljunk programokat, gyűjtsünk élményeket, amikről majd később tudunk beszélni, amikre vissza tudunk emlékezni, ne abból álljon az életünk, hogy lázasan 5 felé levelezünk, csetelgetünk.

És ha már ide eljutottunk, hagyjuk kibontakozni a dolgot, ismerjük meg tényleg a másikat, és ne akarjunk az első adandó problémánál kihátrálni a kapcsolatból, és nekiállni szemezgetni a sorakozó lehetőségek között, amikről akkor könnyű azt hinni, hogy jobb, szebb, és persze probléma mentesebb.

Adjunk időt a megoldás keresésére, miközben próbáljunk meg tényleges életet élni, és a net legyen másodlagos, egy eszköz, amit használunk, ne az határozzon meg minket. Ezeket valahol mindenki tudja, nem én voltam az első, és nem is az utolsó, aki rávilágít erre a problémára, de nem baj, ha mindez gyakrabban felmerül, mert hátha pont akkor talál be valakinél, akinek ez most pont baromira igaz a jelenlegi élethelyzetére, akármelyik oldalon álljon is.

Bodó Imi