Versenyszervezés

2014.10.09

2002 és 2010 között számos testépítő verseny szervezésében vettem részt, gyakran mint főszervező. Sőt, csináltam saját pénzemből is versenyt. Ez utóbbi külön történet, hogy megérte-e (nem), mindenesetre okkal hagytam abba a szélmalomharcot a normális testépítő társadalomért és s tisztességes versenyekért. 

Most, hogy próbálom összeszedni a gondolataimat, magam is csodálkozom, hogy mennyi rendezvényt csináltam. Eszméletlen!

Viszont visszaemlékszem a szervezésre, a megvívott harcokra, arra, hogy hányszor szúrtak hátba, hogy hány motor árát költöttem erre a baromságra és hogy mi értünk el azzal, hogy fel akartuk éleszteni a sportot, ami ma már alig létezik, mert maga a "sportoló" társadalom kúrta szét az önzésével és az önimádatával. Ha belegondolom, még mindig forog a gyomrom: soha többet nem szervezek testépítő versenyt. Nem emlékszem, hogy nagyon megköszönték volna. 

Sajnos plakátok, videók és rengeteg egyéb anyag elvesztek már valahogyan.

A 2017-es Superbody főszervezője voltam Demeter Attilával, a Scitec Nutrition kereskedelmi igazgatójával.

 

Bajnokok Éjszakája 2003

Bajnokok Éjszakája 2004

Bajnokok Éjszakája 2005

MD Kupasorozat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MD Kupa

Euro-Fitness Kupa    (Baranzó Peti barátom filmje)

Superbody Kupa 2007                (Baranzó Peti barátom filmje)

Strongman vs BodyBuilding Show  (Kisfilm a lap alján)

Superbody 2008 (A félreértések elkerülése végett: 2003 óta minden Superbodyn részt vettem, sőt, ettől az évtől mindig mi csináltuk a pontozást, de itt főszervező voltam, én feleltem a szakmai részért. A Scitec külön "Drugs Bunny produkció" keretében akarta megcsinálni. Így Kovács Imivel ketten hoztuk össze.)

Peak Erőfesztivál   (Az elején Erősember Kupa 1. és 2. rész.)

Dunakanyar Kupa 2008 (A verseny egyik alapítója vagyok, pontosabban a szervezők engem kerestek meg, hogy csináljam meg nekik a versenyt.)

Dunakanyar Kupa 2009

Dunakanyar Kupa 2010 (A Dunakanyar Kupán szakmai vezető voltam és épp ezekben a kérdésekben összekülönböztem a szervezőkkel, én ugyanis nem akartam sem 2 indulós kategóriákat, sem a fodrászüzletes Marika néni szintű szponzorokat szopkodni a színpadon. Így ebben az évben ki is szálltam.)

Bajnokok Éjszakája 2009  (Kisfilm a lap alján)

Balmaz Kupa 2008 (A HAON cikke)

Balmaz-Nyír Kupa 2009

Nyíradony Kupa 2010, audiovizuál

Pár versenyt meg sem említek, mert ugyan részt vettem benne, de menet közben valakinek az önsztároló hányingerévé fajult. Nyilvánvaló, hogy nem leszek büszke egy olyan versenyre, ahol a főszervező is elindult és nyert is.

2008 óta a Superbody pontozását mi végezzük.